2015. július 31., péntek

Mozgásos-számolásos társasjáték


Drágák a tásasjátékok? Ovisoknak nehezen érthetőek a szabályok, vagy hamar megunják?
Ez a játék nem válik unalmassá, hiszen mozgásos feladatokat kell végrehajtani közben, kétszeresen tanulnak meg számolni a gyerekek (dobókocka és a feladatok végrehajtása során). A dobókocka használata miatt már nagyobb ovisoknak ajánlom.

Nem kell más hozzá mint egy kis rajzolási képesség, egy A3-as razlap, és kb. egyórányi szabadidő. A játékhoz pedig egy dobókocka.
A gyerkőc pedig az ajándéknak nagyon-nagyon fog örülni!

Bármit rá lehet rajzolni, én most a következőket ismételtem:
- jumping jack
- guggolás
- fél lábon állás mint a gólyák
- rákmászás
- malomkörzés
- tapsolás
- nyusziugrás
- pihenés

Az ábrák miatt még olvasni sem tudó gyerekek is élvezhetik a játékot, hiszen elég beszédesek a kicsi rajzok. És a gyerekek szeretnek állatokat, tárgyakat utánozni, tehát még egy kis szerepjáték is belevihető! Többszörösen fejlesztő hatású ezért, ez a házilag készített társasjáték.

Hogy tartósabb legyen, érdemes lamellálni, én is meg fogom tenni, ha már a rajzolásával így elbíbelődtem!

Jó játékot!

Házi puzzle


Gondolom mindenkinél van szeretett poszter, szórólap, ami valami miatt kedves a gyerkőcnek, és csak tesszük ide, tesszük oda. Vagy rengeteg képeslap, amit őrizgetünk. Bár! a gyerekeknek mindig jól jön egy-egy lap, boríték, imádnak ezekkel "postásosat" játszani (tipp).

Nekünk volt egy Kisvakondos bábelőadáson kapott poszter, vékony papírból, de ki nem lehetett volna dobni. Egy bonbonosdoboz kemény tetejére ráragasztottam, és elkezdtem összedarabolni, íme a vége:

 
 

 
Arra figyeljünk, hogy ez így nehezebb mint a hagyományos puzzle-k, mert ott az illesztések (kiugrások, kis fülecskék és bemélyedések) sokat segítenek a gyerekeknek. Ez egy bonyolult vagdosás lett végül. Érdemes egy aranyos képeslapot összevágni néhány darabba, ha ez nem túl bonyolult a gyereknek, akkor jöhet nagyobb, több darabból álló házi kirakó.
 
 
És az eredmény kirakva:



Jó szórakozást! :)

 


2015. július 30., csütörtök

És ma is folytatódik a fagyi-gyártás


Mivel a play-dough gyurmáink állaga már hagy kivetnivalót (megnyalják és elkezd penészedni, rengeteg a szemétben végzi), így ma kutakodtam a neten, és találtam egy jó receptet, elsőre sikerült is szuper, nagyon könnyen formázható gyurmát készíteni, ételfestéket is találtam egy doboz legmélyén, úgyhogy most is tart a fagyi-készítés.

Recept:
- egy csésze liszt
- egyharmad csésze só
- egy evőkanál olaj
- citromsav és  szódabikarbóna (egy-egy teáskanál)
- annyi víz amennyit felvesz

Főzni kell egy edényben, kb. három perc alatt összeáll egybe a tészta. Vizet érdemes apránként önteni hozzá, a só-liszt gyurmánál is jó ezt a módszert alkalmazni, különben nagyon ragadós lehet.
Ezután lehet színezni ételfestékkel, ha folyékony a festék, kevés liszttel lehet meg kell még dolgozni a tésztát.


 
 
 
Sikerült jó áron venni többféle ételfestéket, íme a sokszínű gyurmakészlet:
 
 
Kreatív fagyi-kacsa :)


 
 

2015. július 28., kedd

Névnapi ajándék a Nagyiknak


Hiába mondtam tegyük vegyesen a virágokat, de Ő az egyik nagyinak csak napraforgókat, a másiknak pedig csak tulipánt akart vágni, ragasztani.



2015. július 27., hétfő

Altatók - Lullabies

Néhány van a "tarsolyban", de kezd unalmassá válni, így saját magam motiválására is néhányat összegyűjtöttem.


Sleep Baby Sleep

Sleep baby sleep,
outside there is a sheep
Its feet so white and cuddly
Its milk so sweet and lovely
Sleep baby sleep,
outside there is a sheep.




Twinkle, Twinkle Little Star

Twinkle, twinkle, little star,
How I wonder what you are.
Up above the world so high,
Like a diamond in the sky.
Twinkle, twinkle, little star,
How I wonder what you are!

When the big red  sun has gone,
When he nothing shines upon,
Then you show your little light,
Twinkle, twinkle, through the night.
Twinkle, twinkle, little star,
How I wonder what you are!


Magyarul Barney és Barátai fordításában:

Csillag, csillag csillogjál,
Fénnyel töltsd az éjszakát.
Gyémánt fényedtől lesz szép,
Ezüst színű fent az ég.
Csillag, csillag csillogj még!
Ha legyen az álmunk szép!


Teddy Bear, Teddy Bear:

 
 
 
Lencsilány :)
 

 

 
 
Charlie Könnyű álmot...

 
 
 
 
 

Tente baba, tente. A szemedet hunyd be!
Aludj ingó-bingó, pici rózsabimbó!
Alszik az ibolya, csicsíjja, bubujja
 
 
Tente baba tente
Itt van már az este
Köszöngetnek szépen
Csillagok az égen

Tente baba tente
Ágyacskád megvetve
Jó anyácskád vigyáz rád
Kis babám jó éjszakát!
 
 
Aludj baba, aludj hát,
Báránykákat hajt apád,
Anyád ráz egy kicsi fát,
Álmok hullnak róla rád.


Augusztusi vesek, mondókák


A legkorábbi szőlőfürt ebben a kánikulában a lugas legeslegtetején már megérett, mézédes, és a szilvát is lehet enni.

Szőlő érik a lugasba,
rakd bele a kosaradba!
Finom, édes, kerek szemek,
a mustjuk is igen remek!

Kék a szilva, zöld a szára.
Jó lesz nekem uzsonnára!
Barna magját kiveszem,
édes húsát megeszem!


A nyári alma is már piroslik a fákon:

Alma, alma gömbölyű,
Piros héja gyönyörű.
Édes húsa ízletes,
Kóstoljuk meg gyerekek! 


Mentovics Éva - Almaszedés

Már messziről mosolyog,
rám nevet a fáról.
Mintha csak azt suttogná:
szedjem le az ágról.

Karomon a kis kosár,
szaladok is menten,
hogy az érett, roppanós
almákat leszedjem.

Terebélyes fa alatt
lábujjhegyre állva
leszakajtom sorba mind,
s rakom a kosárba.


Augusztus 20-a Szent István királyunk ünnepe, de az új kenyér megszentelése is ekkor történik, verses formában ismertessük meg a gyerekekkel hogyan kerül a kenyér az asztalunkra.

Szántsunk földet...

Szántsunk földet, (húzogassuk az ujjainkat)
vessünk búzát, (szórjunk az ujjainkkal)
arassuk le, (mintha kaszálnánk úgy csináljunk)
csépeljük le, (ütögető mozdulatokat tegyünk)
őröljük meg, (ökölbe szorított kezeinket dörzsöljük egymáshoz)
dagasszuk meg, (két kézzel gyúrjunk, dagasszunk)
süssünk cipót, (kerekítsünk cipót kezeinkkel)
lepényt, lángost
hámm! (nagyra nyissunk szánkat)


A part alatt...

A part alatt, a part alatt
Három varjú kaszál, három varjú kaszál.
Róka gyűjti, róka gyűjti,
Szúnyog kévét köti, szúnyog kévét köti.
Bolha ugrik, bolha ugrik,
Hányja a szekérre, hányja a szekérre.
Mén a szekér, mén a szekér,
Majd a malomba ér, majd a malomba ér.
A malomba, a malomba
Három tarka macska, három tarka macska.
Egyik szitál, másik rostál,
Harmadik követ vág, harmadik követ vág.
Szürke szamár vizet hoz már,
Tekenőbe tölti, tekenőbe tölti.
Tehén dagaszt, tehén dagaszt,
Kemencébe rakja, kemencébe rakja.
Medve várja, medve várja,
Kisült-e a cipó, kisült-e a cipó.
Tyúk a cipót csipegeti,
Hangya morzsát szedi, hangya morzsát szedi


Tarbay Ede
Cipósütő mondóka

Parazsad süssön,
kemence,
cipót puhára,
kerekre,
lángost laposra,
veresre,
jól süss, kedves
kemence.
Piruljon benned
réteske,
fonott kalácsunk
fényesre,
huszár, pojáca,
mézeske,
jól süss, kedves
kemence.

2015. július 25., szombat

Mosószeres flakon újrahasznosítása I.


Szuper kis ügyességi játék készíthető pár perc alatt egy alaposan kimosott mosószeres, öblítős flakonból és egy kindertojás belsőből. Nulla forint, fejleszti a kézügyességet, koncentrációt, és még jó kis időtöltés is. Mellesleg, ha leviszitek a játszótérre nem kell félteni :).

Oké, nem lett a legszebb, ez még csak a prototípus :). DE!!! Kiválóan elszórakoztunk vele családilag!

Ötlet innen: https://www.pinterest.com/pin/299419075200235323/

2015. július 24., péntek

Gyorsan, újdonságot a strandra?

Indulás előtt pár perccel és néhány forintos ráfordítással is simán elkészíthető a VIZIBOMBA!!!

Hozzávalók:
- négy színes mosgatószivacs
- olló
- két befőttes gumi

Készítés:
- vékony csíkokra vágjuk a szivacsokat
- tetszés szerint egymás mellé rendezzük
- gumival a közepén összefogjuk a szivacscsíkokat
- majd labdává formáljuk

Vízbe mártva remekül dobálózhatunk vele a medencében, akár egymás ellen, akár egymás kezébe dobva.

2015. július 22., szerda

Minion őrület


Ha  a gyerek rajong értük, és akarunk valami kreatívságot, amíg a napközbeni hőség csökken, akkor ezekből az ötletekből meríthetünk:

https://www.pinterest.com/rpsij/minions-%C5%91r%C3%BClet/


És néhány kifestő:

http://www.nagyszuloklapja.hu/jatek-az-unokaval/3165/minyonok-10-nyomtathato-szinezo.html



2015. július 20., hétfő

A heti gasztronómiai tipp: a "kencék"


Gyerekközpontú a blog, ezért úgy gondolom ez is megér egy bejegyzést.
Nem szívesen adunk minden nap felvágottat, virslifélét, szalámikat a gyereknek. Van más, néhány perces ráfordítással elkészíthető megoldás, a krémek, pástétomok és egyéb kencék.

- halkrém
- zöldfűszeres sajtkrém pritaminnal felturbózva
- tepertőkrém
- tojáskrém
- megmaradt főtt húsból készült húskrém
- zöldséges vajkrémek (finomra reszelt répa, paprika, uborka)
- házi lekvár természetesen :)

tonhalkrém pritaminnal

 
 
 sajtkrém snidlinggel, zöldfűszerekkel, kaliforniai paprikával

 
 
csirkehusi-krém snidlinggel, petrezselyemzölddel és némi fűszerrel 





2015. július 17., péntek

A nyár egyik játékos-tanulás célja, figyeljük meg a bogarakat,


fedezzünk fel belőlük minél többet, ismerkedjünk meg velük.
Már jó néhányat sikerült lencsevégre kapni, tanulmányozni.





Tegnap késő este elkészült a vesszőparipánk

Nah, hát nem lett olyan szép, mint amit a neten találtam, és megosztottam pár napja, de a miénk, ahogy mondani szokás, a Lányom biztos örülni fog neki, ha megjön a nyaralásból.

2015. július 15., szerda

Mit szóltok, vagy a gyerekeitek a cukkinihez?

Elég jellegtelen az íze, olyan zöldízű, de ezt a szerény tulajdonságát lehet a legjobban kihasználni, mert mindennel összepárosítható, fűszerezhető. Nekünk az egyik kedvencünk. Mivel gyerek-szempontból készülnek a bejegyzések, így nem akarok felnőtt receptekkel jönni, de azért néhány gyerekek számára is kedvenccé váló ételötletet hozok.

A mostani hét tematikus, a cukkini bűvkörében élünk :), mi nagyon szeretjük, mint írtam, vagyis nem túl nagy lemondás.

A klasszikus készítési módok:
- rántva
- cukkini, vagy tökfőzelék
- rakott cukkini
Talán itt a legtöbben meg is állnak, de érdemes nagyon is kísérletezni:
- cukkinikrémleves
- töltött cukkini tonhalas rizzsel, vagy darálthúsos rizzsel
- grillezett cukkini fokhagymával, zöldfűszerekkel, esetleg sajttal a tetején
- cukkini lecsó rizzsel, vagy tojásosan
- cukkini tócsni zöldfűszeres mártással
- cukkini pörkölt

Babaételnek: főtt husi, sárgarépa, burgonya, cukkini, metélő hagyma, kevés petrezselyemzöld. Megfőzve, pürésítve.

Néhány kép, de mivel a hét még nem ért véget, jövök még fotókkal. Remélem meghoztam a cukkinihez az étvágyatokat! :)





 
 
 
 

2015. július 13., hétfő

Amikor az ember gyereke cowboy akar lenni

(pedig lány egyébként).... és lovacskát akar. Újrahaszonosítsunk is, ne legyen bonyolult, olcsó is legyen...

Egy szuper ötlet, amit a közeljövőben muszáj lesz elkészítenem.



Természetesen amint elkészül a miénk, fogom hozni róla a képet és az elkészítési folyamatot is!
A nyár slágere

Alkotás szempontjából az aszfaltkréta, de fogy, nagyon gyorsan, mert törik, mert mások is összeszedik a játszótéren (jön a nagy kérdés, szólni vagy sem érte, kelteni a feszültséget, amikor a dirib-darab kréták a közösbe bekerülnek, és a végén vannak akik jóval többet markolnak ki belőle, mint amit beleraktak.... inkább behunyom a szemem).

Viszont jött a megoldás!

Olcsón, egyedit, szépet, és még nem is fogja össze a ruhát, a gyerekek kezét, arcát : a HÁZI ASZFALTKRÉTA!!!

Mi kell hozzá?
- ha van gipszkiöntő forma (nekünk rengeteg féle van itthon), ha nincs akkor szilikon forma (sütis, jégkészítő), ha az sincs, akkor papírguriga (bár ezzel nem próbáltam, csak a gyereketető.hu-n így készült)
- modellgipsz (bármilyen barkácsáruházban kapható pár száz forintért)
- tempera
- víz

A sorrend fontos!!!
1. a vizet és a festéket kell alaposan elkeverni
2. és úgy beleönteni a gipszet, hogy egy tejfölsűrűségű masszát kapjunk
3. ezt kell a formákba belevarázsolni
4. száradni hagyni, de nem sokáig, csak, hogy ki tudjuk venni a formából
5. ezután kell még száraz, levegős helyen egy-két napig teljesen kiszárítani, hogy pillekönnyű legyen a kréta

előnye, hogy bármilyen formára önthetjük a krétát, és bármilyen színt ki tudunk temperából keverni

Fotó az eredményről (többféle szín is készült, de az a játszóteres táskában van, nincs a kezem ügyében :).



2015. július 12., vasárnap

Még nyári mondókák

Weöres Sándor - Kert

Saláta-bokorka
terem a kis udvarba.
Méz-körte, vaj-alma
terem a hegyoldalba.

Gyere, tartsad kicsi sapkád,
adok érett, piros almát.
Gyere, tartsad kicsi kendőd,
adok édes, puha szőlőt.


Szép Ernő - Roller

Két l-lel és két r-rel,
robogok a rollerrel.
Nem ír fel a rendőr,
a kocsim fel nem dől.
Senkit baj ne érjen:
mindenki kitérjen!
Futva sántikálok,
aztán vígan állok.
Mint a kőszikla állok,
ugye, imponálok? :)


Csanádi Imre - Bőségdicsérő

Nyár, nyár, nyár
sárgul a határ -
búzapászta,
rozspászta,
kukorica
tarkázza.
Rajzik a sok lepke,
zümmög a méhecske,
Bőség, bőség, -
tied a dicsőség!


Gazdag Erzsi - Nyári eső

Rakoncátlan szélgyerek
égi tónál tekereg.
Unatkozik, s unalmában
mireg-morog, kesereg.

Arra sétál felhőcske.
Orra búbján szeplőcske.
Szél csúfolja, megfricskázza,
csak akkor old kereket.

Szegény felhő sírdogál,
fájó könnye hulldogál.
Szikkadt földre lepereg;
nyári eső csepereg.